Imádom a divatot és a finom, elegáns öltözékeket, ezzel nem is igen lehetne vitatkozni.
Szeretnék egyszer öltözéktervezéssel foglalkozni, de most középiskolás vagyok, így ez már várat magára, de a későbbi tanulmányaim során ebbe az irányba szeretnék majd indulni.
Már nagyjából 10 éves koromban tudtam, hogy ez az, mi engem igazán érdekel, de szerintem már korábban elkezdett ez bennem érlelődni.
Kislányként a hercegnős rajzfilmek például teljesen elbűvöltek, Nem kizárólag a romantikus és szép történet miatt, hanem a hercegnők ruhái miatt is! Ott kezdődött minden, azt hiszem.
Teljesen elvarázsoltak azok a ruházatok, még akkor is, ha csak a rajzfilm mesevilágában voltak jelen.
Miután megnéztem egy-egy ilyen mesét, után gyorsan az asztalomhoz ültem, és megpróbáltam lerajzolni azokat a ruhakölteményeket, melyeket ott láttam.
Később azon kaptam magam, hogy elkezdtem saját ruhákat „tervezni” a hercegnőknek. Ez már egy egészen nyilvánvaló jele volt annak, hogy mivel is szeretnék felnőttként foglalkozni majd a későbbiekben.
Egyébként rengeteg külföldi weboldalt is olvasok a divattervezésről, mert úgy érzem, ezzel is tudok tanulni. Ezek a weboldalak persze angolul készültek, ami azért néha komoly kihívást jelent számomra, mert sajnos nem tartozik az erősségeim közé az angol nyelv ismerete.
Persze egy divattal foglalkozó platformon már elég jól feltalálom magam, mert ismerem az itteni angol kifejezéseket, de ha más területen kéne használni ezt a nyelvet, akkor az nem sikerülne – pláne, ha beszélni is kéne, nem csak olvasni.
Ezeken a weblapokon tényleg sokat meg lehet tudni az éppen futó trendekről, de sokszor egy kicsit a jövőbe is betekintést nyerhetünk, már ami a divatot illeti.
Annyira rabul tudnak ejteni a gyönyörű öltözékekről készült fotók, hogy sokszor azt veszem észre, hogy már órák teltek el így. Talán mániákusan vonzódom a divattervezéshez? Nos, ez könnyen lehet, de ez nem is baj. Ha szeretnénk a divattervezők világában elhelyezkedni, akkor erre talán még szükség is van.
Titeket mennyire érdekel az aktuális divat?
Az angol nyelvtudásommal viszont kezdenem kell valamit

Komoly elhatározást hoztam: felkutatom a legjobb online angol tanfolyam weboldalát, és jelentkezek a képzésükre. A link a hollywoodnyelvstudio.hu oldalára mutat, akik egy olyan nyelvtanfolyamat nyújtanak, amit minden olyan olvasómnak ajánlok, aki szeretné fejleszteni az angol tudását – nem csak elméleti értelemben
És ezzel el is érkeztünk egy kardinális kérdéshez: az elmélet és gyakorlat arányához.
A Hollywood Nyelvstúdió célja, hogy egy gyakorlatra fókuszáló oktatást nyújtson a tanulóknak. Természetesen az elmélet sem marad el, de ahhoz sok gyakorlásnak kell társulnia.
Ez egy olyan hozzáállás, ami nemcsak hatékonyságot jelent, de a tanulási folyamat hosszát is lényegesen lerövidíti. Persze ez nem azt jelenti, hogy a tanulónak nem kell energiát befektetni a tanulásba.
Ilyen jó összegért máshol nem tanítanak téged angolul
Az angol tanfolyamok általában drágák, pláne egy magántanár.
Itt azonban a minőségi oktatás megfizethető! Nem akarom most itt a számokat részletezni, mert a weblapon egyébként is találsz ilyen infót.
Arról nem is beszélve, hogy itt több kedvezmény is elérhető. Van itt családi kedvezmény és diákkedvezmény is, de ez csak két példa! A részleteket szintén megtalálod a felületükön!
Úgy érzed, ők a legjobb választás, de nincs időd a tanfolyamra? Ez sem gond!
Valakinek kevesebb ideje van, mint az átlagnak, de attól még ő is meg szeretne tanulni angolul, igaz?
Példádul egy családanyának, aki a gyermekeit nevelni, annak fontos lenne, hogy rugalmasan vehessen részt az órákon, de ez igaz lehet egy érettségire készülő diákra is.
A Hollywood Nyelvstúdió pontosan érti ezt a problémát, és éppen ezért lett náluk bevezetve a bérletrendszer, ami egy tökéletes megoldást nyújt azok számára, akik elfoglaltak.
Ha szeretnél látni példákat arra, miként is történik az árkalkuláció, akkor a weblap ebben is segít: több példát is mutat neked, hogy milyen árakon milyen bérleteket lehet vásárolni.
A lényeg azonban, hogy nem feltétlen kell fix időponthoz kötnöd az oktatáson való részvételt. Ez pont azok kedvéért lett kitalálva, akikről már beszéltem: akiknek tényleg kevés az idejük.
Csak tedd fel magadnak a következő kérdéseket
Szeretnéd, ha mindent a tanfolyamon tanulnál meg, és nem lennének unalmas házi feladatok?
Ha a tanfolyamon való részvételért fizetsz, miért kéne otthon tanulni? Itt nem kapsz olyan feladatokat, melyeket egymagadban kéne elvégezned. A tanáraid mindig ott lesznek veled, és minden akadályon átsegítenek az angol nyelv elsajátításához vezető úton.
Szeretnél akkor bejárni tanulni, amikor az jó neked?
A bérletes megoldásnak hála ebben semmi sem hátráltat! Hétköznap délelőtt, délután és este, de még szombaton is bejárhatsz az órákra.
Itt nemcsak az a cél, hogy megtanulj angolul, de az is, hogy az a te időbeosztásod szerint történhessen.
Szeretnél olyan tempóban tanulni, ami a szintednek megfelelő?
Ez is egy gyakran felvetődő probléma, hiszen sok helyen nem veszik kellően figyelembe, hogy ki milyen szintről indul. Ennél a stúdiónál ettől sem kell tartanod, hiszen itt te határozod meg, milyen gyorsan is szeretnél haladni.
Ha szeretnéd „fénysebesen” is tanulhatsz, de lassan és komótosan is. Te döntesz!
Ahogy látod, itt minden fontos kérdésre a legjobb választ adhatjuk, amiből kiindulva helytálló az állítás: ez a legjobb online angol tanfolyam, amit csak választhatsz.
Több véleményt is olvashatsz a weblapjukon
Nem kell feltétlen hinned nekem, hiszen mások véleményére is támaszkodhatsz a döntésben! A weboldalon még videót is találsz, ahol egy fiatalember elmondja az élményét ezzel az oktatási programmal kapcsolatban. A véleménye nem is lehetne ennél pozitívabb. Ő próbaórával kezdte, amire egyébként nektek is lehetőségetek van.
Szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy ki lehet próbálni a tanfolyamot, mielőtt befizetnél rá. Én is így fogom kezdeni.
A vélemények között írásos változatok is vannak, melyek hasonlóan a legjobbakat mondják el erről a tanfolyamról.
A weboldalon egyszerűen jelentkezhetsz
Nem kell döntést hoznod, mielőtt bérletet vásárolnál, hiszen jelentkezhetsz egy próbaórára! Ott élesben látni fogod, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket is kínál ez a tanfolyam!
Ha szeretnél jelentkezni, akkor nagyon egyszerű a dolgod: ki kell töltened a weboldalon található űrlapot. Csak egy vezetéknév, egy keresztnév, telefonszám és egy elektronikus levelezés cím megadására és elküldésére lesz szükség, amit követően hamarosan megkeresnek téged.
Én is így fogok jelentkezni rövidesen!
Maradtak még kérdések? Ők szívesen válaszolnak!
Ez egy szokásosnál hosszabb írás volt, de nem lennék meglepve, ha többet szeretnél tudni erről a fantasztikus tanulási lehetőségről. Ha így van, akkor csak nézelődj a weboldalukon, mert ott rengeteg információ megtalálható. Ha ennek ellenére is maradnának kérdéseid, akkor nyugodtan vedd fel velük a kapcsolatot, hiszen ők szívesen válaszolnak mindenre!