Jönnek a napelemes ruhák

Talán semmi sem fejlődik olyan gyorsan a minket körülvevő, rohanó világban, mint a technológia. Amellett, hogy ennek számos előnyét tapasztalhatjuk a mindennapokban, olykor ijesztő is tud lenni, mennyire gyors, már-már követhetetlen a fejlődés (sőt, inkább száguldás) üteme. Emlékszem, hogy mintegy 15 éve, még gyerekként micsoda újdonságnak számított (legalábbis az én családomnak) a számítógép, az internet, vagy éppen a DVD-k és CD-k. Eleinte el se hittem, hogy ilyenek léteznek. Most pedig, röpke néhány esztendővel később már ott tartunk, hogy DVD-knek és CD-knek híre hamva sincsen, én is szinte alig tudom felidézni, hogy régebben a laptopomba behelyezett CD-lemezeken voltak rajta a kedvenc játékaim. Ezzel szemben ma már konzolon játszom, és Netflixen nézek filmeket. A technikai fejlődés ugyanilyen gyors a mobiltelefonok terén: hol vannak ma már a nyomógombos telefonok? Lassan régiségmúzeumokban lenne a helyük.

A technikai fejlődés egyik kevésbé ismert területe a ruháink gyártási folyamata. Csak nemrégiben szembesültem azzal, hogy már ruhákba helyezett napelemeket is terveznek gyártani. Bevallom, rendesen meg is döbbentem, ki gondolta volna, hogy korunkban már a napelem működése is ennyire sokrétű lehet? Erről a hírről egyébként a Napelem Rendszer weboldaláról értesültem. Amint azt innen megtudtam, a napelemek és a divat összekapcsolása egyre inkább a jövő valóságává válik, ahogy a tudósok és divattervezők közösen dolgoznak a környezetbarát technológia integrálásán. Jayan Thomas, az UCF nanotechnológiai szakértője irányít egy olyan kutatást, amely célja, hogy olyan ruhákat fejlesszenek, amelyek napenergiát gyűjtenek és tárolnak. Az ötlet inspirációja a „Vissza a jövőbe” című filmben található, ahol a jövő technológiáit álmodták meg. A kutatás során olyan anyagot hoztak létre, amely könnyű, vékony, flexibilis és napelem cellákkal van ellátva, így képes energiát termelni, miközben viseljük. Az elképzelés szerint a ruhák nemcsak az energiatárolásban játszanak szerepet, hanem lehetőséget biztosítanak eszközeink, például a mobiltelefonok töltésére is.

A divattervezők is egyre inkább érdeklődnek a napelemes technológia iránt. Egy holland tervező napelemes pólókat alkotott, amelyek képesek energiát generálni, elegendőt ahhoz, hogy például egy okostelefont feltöltsenek. Másutt napelemes kabátokat mutattak be, amelyek vízálló napelemekkel vannak felszerelve, és egy USB porton keresztül lehet tölteni eszközeinket. A napelemes divat nemcsak a fenntarthatóságot, hanem a praktikus megoldásokat is előtérbe helyezi, miközben a divatos megjelenés sem szorul háttérbe. Ahogy a technológia fejlődik, úgy várható, hogy a napelemes ruhák egyre elterjedtebbek lesznek a piacon.

Ha már ilyen mélyen elmerültem a napelem működése és a ruhák közötti kapcsolat témájában, gondoltam, a Napelem Rendszer weboldala segítségével olyan alapfogalmakat is tisztázok magamban, mint a napelem inverter. A weboldal ebben is kompetensnek bizonyult. Világossá vált, hogy a napelem inverterek alapvető szerepet játszanak a napelemes rendszerek működésében. A napelemek egyenáramot termelnek, míg a háztartások váltóáramot használnak, így szükség van egy eszközre, amely ezt az áramot átalakítja. Az inverter folyamatosan figyeli a hálózati áramot, és a napelemekből származó egyenáramot a megfelelő váltóárammá alakítja. Két fő típus létezik: a hálózatba tápláló inverterek, amelyek a közműhálózathoz kapcsolódnak, és a sziget üzemű inverterek, amelyek akkumulátorokból származó áramot alakítanak át. Az inverterek hatékonysága és megbízhatósága kulcsfontosságú a rendszer megfelelő működéséhez. A Napelem Rendszer weboldala minden, a napelemekhez kapcsolódó témában kiválóan eligazít!