Mi az ára a szabadságnak?

Régóta gondolkozom már azon, hogy talán vállalkoznom kellene a mostani fix munkahelyem helyett. A munkám most is kifejezetten projekt jellegű a divatiparon belül, ráadásul gyakorlatilag már a teljes folyamatot ismerem, a legtöbb részét ki is próbáltam. Ennek a több évnyi tapasztalatnak és a mára kialakult kapcsolati hálómnak köszönhetően szerintem egyedül is kifejezetten talpraesett lennék, úgyhogy nagyon is csábító a vállalkozás által kecsegtetett szabadság.

Vajon azonban tényleg szabadabb lennék? Jól hangzik, hogy én osztom be nap mint nap az időmet, de azt szokták mondani, hogy a vállalkozók éjjel-nappal dolgoznak, nincs számukra szabadnap. Ráadásul ott van az egésznek a jogi és a pénzügyi oldala. A cég alapítás azért nem egy egyszerű dolog, egyedül, hozzáértő segítség nélkül bele se vágnék. Addig motoszkált a fejemben ez az ötlet, hogy úgy döntöttem, utánanézek, mégis milyen lenne vállalkozni, végül is ez még nem kerül semmibe.

Ha én cég alapításba fognék, lehetőleg úgy csinálnám, hogy minél kevesebb különböző szakemberrel kelljen kapcsolatot tartanom. Épp ezért kezdetnek most is olyan cég után kutattam, amely egyszerre több terhet is le tud venni a vállamról. Rátaláltam a Gross Office Kft.-re: ügyvédi segítséget nyújtanak, végigvezetnek a cég alapítás szakaszain, és még székhelyet is biztosítanak. Ez már rögtön három terület is!

Az oldalukon rengeteg anyagot találtam a cég alapításról, így nagyjából össze is állt, mire számíthatok. Különböző cégformák léteznek, például korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok és részvénytársaságok. Nem mindegy, hogy melyiket választom, úgyhogy alaposan körbe kell járni a témát. Többek között azt érdemes a döntéshez figyelembe venni, hogy mennyi tőkém van, egyedül vagy esetleg más személyekkel szeretnék céget alapítani, illetve mekkora kockázatot tudok vállalni. Kft. alapításához például jelentősebb törzstőkére van szükség, míg a bt.-t már kisebb összeggel is el lehet indítani. Persze ez utóbbinak megvan a hátulütője, mivel a bt.-ben a tagok a saját vagyonukkal felelnek az esetleges tartozásokért, ha mégsem a tervek szerint alakulnak a dolgok.

Nekem jelenleg sajnos nincs annyi pénzem, hogy magabiztosan el tudjak indítani egy kft.-t, ugyanakkor azt sem tudom, ki lenne az a személy, akivel bt.-t alapíthatnék, úgyhogy ezen még van mit agyalnom. Erősen javasolt cég alapítás előtt részletes üzleti tervet készíteni, hiszen abból látszik csak igazán, van-e tényleg potenciál az ötletben vagy sem. Azt hiszem, először nekem is ezzel kellene kezdenem, és az majd segíteni fog, hogy a megfelelő irányba induljak el. Emellett több cég, köztük a Gross Office is kínál előzetes konzultációs lehetőséget. Ha egyszer ott tartok majd, biztosan igénybe fogom venni a szolgáltatást.

A fentiek csupán a cég alapítását megelőző teendők voltak, csak ezt követően jön maga az alapítás folyamata. Ehhez egy ügyvéddel el kell készíttetni a szükséges iratokat, majd annak rendje és módja szerint végig kell vinni a cégbírósági eljárást. Ezt követően be kell fizetni a mindenféle, szükséges díjakat, például a kamarai tagság díját és a helyi iparűzési adót. Ezek, valamint a különböző egyéb adók is visszatérő tételek lesznek a cég életében, úgyhogy észben kell tartani őket, vagy olyan könyvelőt kell választani, aki mindig emlékeztet a fontos dátumokra.

Összességében tehát úgy tűnik, valóban ára van annak, hogy én rendelkezem a saját időmmel, hiszen sok olyan felelősség úszik be ezzel az életembe, amelyek miatt sosem fáj a fejem a mostani munkahelyemen. Ettől függetlenül látszik, hogy vannak olyan cégek, amelyek tudnak levenni ezekből a terhekből, így elképzelhető, hogy egyszer még én is a Gross Office segítségét fogom kérni a cég alapításban.

cég alapítás