A szenvedélyem a divat, egész álló nap képes lennék ruhákról és trendekről beszélni, de az élet úgy hozta, hogy a foglalkozásom nem kapcsolódik ehhez. Ezzel nincs is különösebb problémám, hiszen így megmarad tisztán hobbinak, sosem kell rágörcsölnöm. Hétköznap 8 órában azonban nem ezzel, hanem marketinggel foglalkozom. Ezt a területet is szeretem, hiszen ki tudom élni benne a kreativitásomat.
A két világnak eddig nem nagyon volt metszéspontja, most azonban olyan lehetőségem adódott, amelyre nem mondhattam nemet: besegíthetek egy divattal kapcsolatos rendezvény szervezésébe. El se tudtam hinni, amikor megkerestek ezzel a feladattal. Végre eljött az én időm, ötvözhetem azt a két dolgot, amiben jó vagyok!
Az én felelősségem az, hogy megtervezzem a cég megjelenését a rendezvényen, valamint ezzel együtt a kommunikációról is gondoskodjak. Milliószor csináltam már ilyet, úgyhogy a fejemben már összeálltak a feladatok, és van egy fix listám is a bevált partnereimről. Visszatérő vásárlója vagyok a Color Nyomdának, akik mindig rövid határidővel, korrekt áron dolgoznak. Ha rendezvényről van szó, általában hozzájuk fordulok, mert figyelnek arra, hogy mindig a lehető legjobb minőségű anyagokat gyártsák le. Nem is csoda, hogy minden ilyen simán szokott menni velük, hiszen már 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, illetve az egyes folyamatokkal (például a grafikai tervezéssel, a digitális nyomtatással és a stancolással) külön részlegek foglalkoznak.
Ennél az eseménynél az egyik legfontosabb feladatom a rollup megtervezése és megrendelése. Ez a reklámeszköz mindenhol elengedhetetlen, ahol prezentációra van szükség. A jó rollup olyan üzenetet tartalmaz, amelyet a célközönség könnyen be tud fogadni, emellett pedig jól is néz ki, hiszen ez az egyik első dolog, amit meglátnak a leendő ügyfelek. Változatos méretekben, anyagból és nyomattal készíthető, ez igazából attól függ, hogy az adott eseményen mire van szükség.
Én egyébként kifejezetten szeretek rollupot használni, mert amellett, hogy jól mutat és felkelti a figyelmet, még környezetbarát is. Ezt sokan nem tudják, de alapvetően úgy épül fel egy ilyen eszköz, hogy van egy alumínium ház, és abban van a prezentációs anyag, amely bármikor kicserélhető. Ennek köszönhetően magát a rollup szerkezetet újra fel lehet használni, nem kell mindig újat csináltatni. Ráadásul ha a prezentációs anyag is strapabíró és erős anyagból készül, szinte mindent ki fog bírni, ezt tapasztalatból mondom.
A Color Nyomda rollup készítési szolgáltatásával mindig látványos és időtálló reklámeszközöket szoktam kézhez kapni, így most is tőlük kértem ajánlatot. 24 órán belül meg is kaptam, mindig igyekeznek gyorsan visszajelezni. Rengeteg mindent rendeltem már tőlük, például plakátokat, molinókat és displayeket is. Egy korábbi rendezvényre a karszalagokat és a nyakpántokat is velük készíttettük, sőt egyszer még egyedi naptárat is rendeltem magamnak otthonra. Nemcsak cégekkel, hanem magánszemélyekkel is foglalkoznak, és kis tételben is lehet tőlük rendelni, úgyhogy párszor már saját eszközöknél is a szakértelmükre hagyatkoztam. A rollup mellett most is hozzácsaptam még a rendeléshez egy adag szórólapot, illetve új névjegykártyákat saját magamnak.
Már alig várom, hogy megérkezzen minden a rendezvényre. Addig is haladnom kell a többi feladattal: ki kell találnom, mit, mikor, hogyan és kiknek kommunikáljunk. Nincs sok idő hátra a nagy napig, úgyhogy épp itt az ideje, hogy belecsapjak a további teendőkbe.