Kövessük a modern székhelyszolgáltatás divatját

A divat egy folyamatosan változó dolog. A divat most is jelen van a világunkban, de azt érzem, hogy most már sokkal kevesebb fontosságot tulajdonítunk neki, mint régen. Persze még mindig vannak olyan trendek, amiket rengeteg ember követ, viszont egyáltalán nem létezik már az a monokultúra, ami az én gyerekkoromat jellemezte. Mindenki azt hord igazából, amit szeretne. A különböző szubkultúrák pedig könnyedén megtalálják a saját közösségüket, főleg az internet segítségével.

Ez a változás szerintem nagyon pozitív. Bár így nem tudunk majd visszanézni a különböző évtizedekre és azon gondolkozni, hogy akkor éppen milyen volt a divat. Ezzel pedig az identitásnak egy része elveszik. Ha azonban belegondolok, hogy mennyire káros volt az, mikor másokat amiatt cikiztek, mert nem volt divatos a ruhájuk, akkor örülök ennek a változásnak. 

Ahogy annak a változásnak is nagyon örülök, hogy az olyan dolgokat, mint a székhely bérlés, már online is el tudjuk intézni. Alig merek belegondolni, hogy ez a múltban mennyivel egy körülményesebb művelet lehetett. Így azonban nem kellett mást tennem, mint simán csak beírnom a keresőbe, hogy székhely bérlés, és nemsokára már a Székhely Centrum oldalán találtam magamat. Persze sok hasonló cég próbál versengeni a figyelmünkért, engem azonban nagyon meggyőzött a Székhely Centrum egyenessége.

Mivel amint fellépünk az oldalra, rögtön a lényeget fogjuk látni. Nem húzzák az időnket különböző olcsó trükkökkel. Menürendszer helyett, a kezdőlapon ki tudjuk választani, hogy melyik téma érdekel minket. Így nem kell majd azzal vesztegetnünk az időket, hogy a különböző alkategóriákban próbáljuk megkeresni a székhely bérlés feltételeit.

Mikor először megalapítottam a cégemet, úgy gondoltam, hogy simán csak ki fogom nevezni az egyik ingatlanomat székhelynek. Mint ahogy azonban kiderült, ez nem volt a legjobb megoldás. A Székhely Centrum is több bekezdésben kitér arra, ami nekem a sajnálatos személyes tapasztalatom volt. Mivel egy székhely nem csak annyiból áll, hogy felír az ember egy papírra egy címet. Többször jöhet ellenőrzés, aminek kapcsán készen kell állnunk a papírjainkkal. Ha pedig ez elmarad, annak sajnálatos következményei lehetnek.

Éppen ezért olyan jó üzlet a székhely bérlés, mivel egy csekély havidíjért cserébe az összes ehhez tartozó terhet le fogják venni a vállunkról a Székhely Centrum munkatársai. Ráadásul amiatt sem kell majd szégyenkeznünk, hogy hol van a cégünk székhelye.

Az oldalon ugyanis válogathatunk a különböző helyszínek közül. Mindegyikhez mellékelve van egy kis térkép is, úgyhogy pontosan tudni fogjuk azt, hogy merre lesznek. Több lehetőségünk van Budapesten, amelyek közül mindegyik központi részen helyezkedik el. Ezek az üzleti élet főbb vénái és könnyedén megközelíthetők.

Ha azonban egy kicsit másképp szeretnénk ránézni a székhely bérlés témájára, akkor választhatunk Újlengyelben is székhelyt. Ez azért lehet egy kiváló választás, mivel itt többféle adókedvezményben is részesülhetünk. Több multinak is ezen a helyen van a székhelye, ők pedig nem véletlenül döntöttek Újlengyel mellett.

A látottakon felbátorodva úgy éreztem, hogy készen állok megtenni a következő lépést. Fel is kerestem őket a telefonszámukon, székhely bérlés kapcsán. Az ügyintéző ugyanolyan segítőkész volt, mint amit korábban az oldalon tapasztaltam. Hamar meg is beszéltük a főbb dolgokat, illetve megegyeztünk a szerződéskötés időpontjában. A székhely bérlés rövid időn belül le is lett rendezve, azóta pedig nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással, amit biztosítanak nekem.